Az ukránok drónok tucatjaival mértek csapást az oroszországi Lipeckre
A város az ukrán határól 460 kilométerre található.
A város az ukrán határól 460 kilométerre található.
A héten több ukrán csapat is behatolt orosz területekre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint még egyet nem érteni is jobb, mint nem kommunikálni.
A Kurszki területen az orosz-ukrán határtól északra kilőtt harckocsikat látni, bár azt egyelőre nem lehet megállapítani, hogy melyik félhez tartoztak.
A Harkiv megyei kormányzó, Oleh Szinyehubov több képet is megosztott a támadás utáni helyzetről.
Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter Teheránba látogatott, ahol többek között az ország új elnökével, Maszúd Peszeskjánnal és az Izrael elleni hadművelet kidolgozásáért felelős iráni tábornokkal is egyeztetett.
Vlagyimir Kara-Murza az ezredforduló óta politizált Vlagyimir Putyin táborával szemben, majd 2022-ben letartóztatták és hazaárulásért 25 év börtönre ítélték.
A nyugat-afrikai ország azt követően jelentette ezt be, hogy az ukrán katonai hírszerzés szóvivője közölte, segítették a kormánycsapatok és a Wagner zsoldosai ellen küzdő tuareg lázadókat.
Volodimir Zeleszkij ukrán elnök megerősítette vasárnap, hogy megérkeztek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka vasárnap a légierő napja alkalmából összesítette, hogyan teljesített az ukrán légvédelem az orosz invázió kezdete óta.
A Rosztov-na-Donu egyike azoknak a tengeralattjáróknak, amelyek képesek Kalibr típusú rakétákat indítani.
Kusnir háborúellenes aktivista volt, május végén vették őrizetbe.
Európai Bizottság korábban úgy látta, hogy a Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs veszélyben az ellátás biztonsága.
Ez fontos fordulópontot jelenthet az orosz–ukrán háborúban.
Roger Boyes, a lap újságírója úgy látja, bárki is lesz a következő elnök Amerikában, az ukránoknak nyújtandó védelem a Nyugat számára már nem lesz olyan kulcsfontosságú, mint idáig.
A pozsonyi Slovnaft olajfinomító az ukrajnai gázolajszükségletek 10 százalékát teszi ki, amelynek egy része vélhetően katonai fogyasztás.
Kell-e aggódnunk a Lukoil kiesése miatt? Figyelmeztető lövés vagy egy hosszú konfliktus kezdete az olajcsap elzárása? Kötelessége-e segíteni az EU-nak a helyzet megoldásában? Mit üzent Orbán Tusványoson Kijevnek és a világnak? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk az elmúlt hét legfontosabb magyar külpolitikai kérdéseit.
Viszont elvárná, hogy Magyarország ne akadályozza a Lengyelországnak az Ukrajnába szállított fegyverekért járó két milliárd zloty (kb. 190 milliárd forint) kifizetését.
Vitatott törvényt fogadott el a lengyel parlament jobboldali ellenzéki támogatással, a kormánypárti baloldal és a jogvédők tiltakozása ellenére. A biztonság a legfontosabb, még ha sérül is az emberség – mondják most azok a kormánypolitikusok, akik ellenzékben még mást mondtak.